bg
Debreczeny ZoltánEmmanuel Pastor Karolyi

Erdélyi Tibor
Tekintse meg a nagy képet


Erdélyi Tibor



Erdélyi Tibor festőművészről lentebb olvashat. Általunk kínált alkotásait ide kattintva tekintheti meg.

 

Erdélyi Tibor 1961. augusztus 19-én született Makón.

Hódmezővásárhelyre, ahol jelenleg is él két éves korában került.

Már kisiskolás korában sikerült megízlelnie az alkotás örömét.

Mestere, Fodor József festőművész keze alatt ismerkedett meg a

képzőművészet alapjaival. Érettségi után felvételt nyert a

Dekoratőrképző Szakiskolába, melyet 1981-ben végzett el.

Dekoratőrként egy kereskedelmi vállalatnál öt évig,grafikusként a

helyi Petőfi Művelődési Központban hét évig dolgozik.

1984-től 1994-ig hallgatója a MártélyiKépzőművészeti Szabadiskolának.

Itt ismerte meg feleségét Kakuk Tündét, aki művésztanár a Liszt Ferenc

Ének-zenei Általános iskolában. Mestere javaslatára jelentkezett a

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, ahová felvételt

nyert. 1995 óta a hódmezővásárhelyi Kollektív Műteremben dolgozik.

Munkáit több országos csoportos, és önálló kiállításokon mutatta

már be. Többféle stilusban dolgozik. A zene iránt érzett rajongás

"terméke" az a fantáziavilág, ami tulajdonképpen maga a muzsika

két dimenzióban kifejezve. A másik a hagyományos alföldi realista

stílus, melynél a közvetlen lakókörnyezete szépségeit örökíti meg,

illetve az utazásai során készített vázlatokat dolgozza fel.

Képei derűs hangulatúak, optimizmust sugároznak.

Filozófikus tartalmú figurális elvont képei felületgazdagok, a hatást

grafikai eszközökkel ( pittkréta, pasztell ) fokozza.

Hitvallása, hogy a XXI. század festője korszerűen kell, hogy fessen,

de munkáin felfedezhető legyen az alázat a hagyományok,

a festészet eddig elért eredményei iránt.

Két gyermeke van Péter (1992-) és Barnabás (1999-).





bg