bg
Bánfaly ÁkosBudai László

Böszörményi Gábor
Tekintse meg a nagy képet


Böszörményi Gábor



Böszörményi Gábor festőművészről lentebb olvahat. Általunk kínált alkotásait ide kattintva tekintheti meg.

 

Böszörményi Gábor 1932-ben született Nagyháton. Debrecenben a Faipari Szakközépiskolában érettségizik.

1956-ban Budapesten fejezi be a Képzőművészeti Főiskolát, rajztanár és festőművész szakon. Mesterei Pór Bertalan, Barcsai Jenő és Bernáth Aurél voltak.

Több hazai múzeum és közintézmény őrzi műveit. Rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításokon. Önálló kiállításai révén megismerhette az ország műpártoló közönsége.

1961-ben Sukarno, Indonézia elnöke megvásárolja több művét, köztük a Híres Íjász-t.

1968-ban meghívják Marokkóba, Fahid herceg unokahúgáról gyöngyházragyogású, nagy, reprezentatív portrét fest, majd megfesti a herceg felkérésére a Sivatagi őrjárat című képet. Rabatban több műve van magángyűjteményekben. 1969-ben a Geller Galéria (New York) a Lóverseny című képét megvásárolja.

Műveinek szenvedélyessége átsugárzik a vele azonosuló szemlélőre. a néző elviszi magával a művekből áradó költészetet, melynek lelkiséget bolygató ereje az érzelmek számonkérő ítélkezését is felkelti. Munkáiban belső indítékú lefojtott önvallomás is feszül. Egy befelé néző, örökké kereső, kutató ember vénájával, ösztönös, de ugyanakkor értelemből irányított sugárzással mindez a tartalom és forma nemes szándékú szövetkezéséből fakad. A néma csend feszültsége, a felsejlő akkordok érzete így jelképes értelmével messze túlmutat a látványon.

Művészete egy letisztult és az igazi értékeket bölcsen nyugtázó szemlélet eredménye, egy hosszú útra visszatekintő művész munkássága. Művészete elegáns rangot vívott ki az egyetemes kortársfestészet vonulatában.

Művei megtalálhatók hazai köz-, valamint magángyűjteményekben:

Budapesten, Debrecenben, Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Szegeden, Hajdúböszörményben, Kisújszálláson, Tokajban, Szolnokon, Veszprémben, Balatonfüreden, Siófokon, Abasáron, Gyöngyösön.

Külföldön:

Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Olaszországban, Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Marokkóban, Indonéziában.

Méltatták és írtak róla:

¨ Dr. Tóth Ervin, művészettörténész

¨ Dr. Szíj Rezső, művészettörténész

¨ Pogány Ö. Gábor, Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója

¨ Dr. Pénzes Éva, Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársa

Kiállításai Magyarországon és külföldön:

1966 Bécs

1966 Los Angeles

1967 Budapest - Műcsarnok

1971 Budapest - Műcsarnok

1972 Genova

1973 New York

1974 Nagykanizsa

1974 Nagykanizsa - Olajipari Vállalat

1974 Nagykanizsa - Képcsarnok Vállalat

1976 Zalaegerszeg - Képcsarnok Vállalat

1977 Budapest - I. kerületi Tanács Művelődési Ház

1978 Budapest - Műszaki Egyetem Galériája

1979 Debrecen - Helyőrség Művelődési Központ

1979 Debrecen - Műszergyártó Vállalat Művelődési Ház

1980 Kisújszállás - Művelődési Központ

1980 Szentes - Magyar Nemzeti Galéria szervezésében

1982 New York - Gellar Galéria szervezésében

1987 Abasár

1995 Gyöngyös - Mátra Művelődési Központ

1996 Gyöngyös - Richter Patika

1999 Gyöngyös - Turinform Galéria

2002 Gyöngyös

2002.09.06-tól 10.03-ig Budapest - Magyar Kultúra Alapítvány MKA Galéria - Török Bt. szervezésében

(Bp. 1014 Szentháromság tér 6. I. emelet)





Termék Ajánló:

168 000 -Ft
138 000 -Ft
Megtakarítás: 30 000 -Ft
86 000 -Ft
68 000 -Ft
118 000 -Ft
84 000 -Ft
67 000 -Ft
84 000 -Ft
88 000 -Ft
198 000 -Ft
bg