| Telefon: +36-30-907-2183 | E-mail: kubinyiart@gmail.com | Győr, Bajcsy Zsilinszky u. 35 |


Temesvári Ferenc

1960-ban született Budapesten. Mint sokan mások, úgy Ő is grafikai tanulmányokkal kezdte pályafutását. Rajztanára Porscht Frigyes grafikusművész volt. Rajztehetségére hamar felfigyelt a szakma, így pályája elején jelentős illusztrátori munkásságot mondhat magáénak. A nyolcvanas évek szinte minden jelentősebb folyóirata rendszeresen publikálta rajzait. Szerződéses illusztrátora volt többek között, a Galaktika, Android és 576 KByte Magazinnak, a Vega Könyvkiadónak és számos könyvet illusztrált a Cédrus Könyvkiadó megbízásából.

Grafikai munkásságával egy időben sajátítja el a művészi olajtechnikákat. Festőtanára, a „sokak tanára” Januska András festőművész volt. Hamar túlnövi az iskolai kereteket, hiszen Temesvári Ferenc készségszinten fest és rajzol. 1983 óta kiállító művész. Ettől az évtől datálódik szerződése a Képcsarnok Vállalattal. Képei a Vega Könyvkiadó pályázatán közönségdíjasak lettek. A nyolcvanas években a Horizont Könyvkiadó tévéreklámjában a kiadót az Ő képeivel hirdetik. Az IBB, műkereskedelmi cég és a Képcsarnok rendezésében részt vett a magyar festőművészek második, 1988-as londoni kollektív tárlatán. Munkásságának nemzetközi elismerését az 1991-ben Santa Barbarában rendezett Nemzetközi Grafikai és Festészeti Biennálén elért első díj és arany plakett átvétele jelentette. Ő volt az első nem amerikai festőművész, akinek ezt a rangos nemzetközi elismerést odaítélték. Amerikában a Bridge kiadó jelentette meg grafikáit. 1995-ben egy izraeli kiállító meghívására féléves tanulmányutat tett a bibliai tájakon, amit egy nagyszabású tárlattal zárt Tiberiasban.

Különösen nagy hatással vannak rá az instrumentális zenék, kiváltképp Andreas Vollenweider hárfaművész, Mike Oldfield, az Enigma és a Pink Floyd. Inspirációját a négy őselemből, mitológiai és sci-fi témákból meríti. Munkáit jellemzi a finom erotika, a természet szeretete, az állatok és a víz alatti világ különleges ábrázolása.

Műveit megtekinthették Bécsben az Otto Galériában és Stockholmban egyaránt. Számos egyéni és kollektív tárlaton vett részt: Gödöllő és Kiskőrös, Budapest és Kecskemét megjelenésének legfontosabb hazai helyszínei. Kiemelkednek ezek közül az Atrium Hyatt szállodában 2001-ben és 2003-ban, 2004-ben a Hiltonban, 2018-ban az OTP székházban tartott kiállításai. Gödöllőn, az agrártudományi egyetemen csoportos kiállításon szerepelt.

Legújabb képeit a szürrealizmus izgalmas világa jellemzi.