Fassel Ferenc
Fassel L’ousa Ferenc ( Fassel Ferenc ) 1915-ben született Budapesten. Tehetségére való tekintettel korkedvezménnyel vették fel az Iparművészeti Főiskolára, ahol tanárai Haranghy Jenő, Simai Imre és Stein János voltak. 1935-ben diplomázott, szépen ívelő karrierjét a II. világháború törte meg. Fassel Ferenc a háború alatt, mint textiltervező helyezkedett el. Ez idő alatt is állandóan fejlesztette képességeit, járta a művésztelepeket, megörökítve olyan kis falvak és települések mások számára észrevétlen szépségeit, amik az “új kor következménye” miatt már alig léteznek. A 60-as években meghívást kapott Párizs, Como, Milánó neves galériatulajdonosaitól. Táj és portréfestő realizmustól a szürrealista elemekig sokmindent végig próbált eddigi -60 évet felölelő- elmélyült munkássága alatt. Habár a művész tipikusan visszahúzódó alkat -soha nem volt hajlandó résztvenni a “hivatalos” művészeti élet önreklámozó szélmalomharcában- mégis több csoportos és egyéni kiállítás részvevője, valamint több galéria állandó vendége. Fassel Ferencközérthető esztétikája, képeinek színvonala önmagáért beszél.