| Telefon: +36-30-907-2183 | E-mail: kubinyiart@gmail.com | Győr, Bajcsy Zsilinszky u. 35 |

Antos Péter

1948-ban születtem Budapesten.

Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat az Apáczai Csere János gyakorló iskolában végeztem. Itt Sárkány Lóránd grafikus művész volt a rajztanárom és később sok éven keresztül mesterem. Tanulmányaim alatt a Dési Huber Képzőművészeti Körben Tamás Ervin festőművész irányításával fejlesztettem tovább rajztudásomat. A rajz és a festészet mellett sokat foglalkoztam matematikával. Érettségi után végül is az ELTE TTK Matematikus szakára jelentkeztem, és itt is végeztem 1972-ben. Ezután 15 évig a Műegyetem Villamosmérnöki karának Matematika tanszékén dolgoztam eleinte tudományos ösztöndíjasként, majd tanársegédként. Matematikát és számítástechnikát tanítottam magyar ill. angol nyelven. Eközben szerkesztettem a kar több kötetes matematika példatárát, részt vettem operációs rendszer és más szoftver rendszerek fejlesztésében. Most is foglalkozom számítástechnikával a festészet mellett. Egész pályafutásomat végigkísérte a sokak által ellentétesnek tartott racionalitás (matematika) és irracionalitás (művészet). Számomra inkább egymást erősítették, kiegészítették. Általában olajjal festek egy az 1970-es években általam kifejlesztett technikával: a festéket ecset helyett penge darabokkal viszem fel, ez egyedi és igen jellegzetes felületet ad.

 

Önálló kiállítások:

2011. Délibáb Kávéház, Cegléd

2011. Duó Galéria, Cegléd

2010. Régió-Tár, Veresegyház

2010. Café Vian Gozsdu, Budapest

2010. iF kávézó, Budapest

2010. Café Vian, Budapest

2010. Ciris Klinika, Budapest

2010. ÖkoHáz, Budapest

2009. Voglauer Bútor és Lakberendezési Szalon, Vác

2009. Vital Europe Klinika, Budapest

2009. Aranytíz Átrium Galéria, Budapest

2009. Arany Bika Galéria, Debrecen

2009. ÖkoHáz, Budapest

2008. Közös kiállítás Somogyi Rékával, Budavári Művelődési Ház, Budapest

2008. Udvarház Galéria, Veresegyház

2008. Faluház és Könyvtár, Erdőkertes

2007. I. számú Művelődési Ház, Őrbottyán

2007. Café Vian kávéház, Budapest

2006. Aranytíz Művelődési Központ Dési Huber galériája, Budapest

2006. Apáczai Csere János gyakorló iskola, Budapest (az iskola 50 éves jubileuma tiszteletére)

2005. Duna pArt Galéria, Vác

 

Csoportos kiállítások:

2011. Udvarház Galéria, “Együttállás” című kiállítás, Veresegyház

2010 iF kávézó, Budapest

2009. Őrbottyáni képzőművészek baráti köre 2. kiállítása, I. sz. Művelődési Ház, Őrbottyán

2009. “Veresegyház kistérségében élő és alkotó művészek”, Újpest Galéria, Budapest

2008. “Kortársművészeti kiállítás válogatott magyar alkotókkal”, Opera Galéria, Budapest

2008. Őrbottyáni képzőművészek baráti köre kiállítása, I. sz. Művelődési Ház, Őrbottyán

2007. Udvarház Galéria, “Együttállás” című kiállítás, Veresegyház

2006. Átrium Galéria, “Együttállás” című kiállítás, Veresegyház